Március 17.-én iskolánk több tanulójával a 9.A, 9.B, 10.A és 10.B osztályokból a Magyar Nemzeti Cirkusz Pólus Center mellett felállított óriássátrában tartott cirkuszi órán voltunk,
ahol fizika – biológia – kémia – testnevelés - matematika – szerepelt az artisták mellett a porondon. Ez a cirkuszba kihelyezett óra igazi élménypedagógia, hiszen közvetlenül összeköti az élményt a tanulással- szórakozva, tanulnak is a diákok. Kísérő tanárok: Molnár Ildikó Ágnes, Kovács István és Botz Csilla