A 12. B osztály 13 fővel, Hegyi Csaba osztályfőnökkel és Takács-Kapot Ildikó közlekedés szakmai tanárral, szeptember 24-én osztálykirándulás keretében Nyíregyházára utazott.
A 3 napos szakmai kirándulást Takács-Kapot Ildikó tanárnő szervezte meg, aki szenzációs programokat talált ki az osztálynak. A szakmai program a nyíregyházi reptér látogatásával kezdődött. Végigsétálva a gurulótéren megnézték a hangárt, megtekintették belülről is a repülőgépeket és a helikoptert is. A Tréner Kft. pilótái már várták a diákokat, akik hármas csoportokban sétarepülésen vettek részt, átélve a felszállás és leszállás élményét is.
Vasárnap a nyíregyházi állatkertben sétáltak, ahol fóka show-t és más egzotikus állatokat láthattak. Este csapatépítés a grillsütő mellett.
Hétfőn folytatva a szakmai programot Záhony állomásra utaztak, ahol az állomásfőnök vezetésével megismerkedtek a normál és a széles nyomtávval. A fiúk és lányok lehetőséget kaptak a helyszíni állítású váltó átállítására, megnézhették a kisiklasztó sarut, valamint bejárták a záhonyi fűtőházat, valamint egy körutazást tehettek a mozdonyfordító korongon, és a mozdonytemetőben járva ismerkedtek a dízelmozdonyokkal. Ezt követően lehetőséget kaptak arra, hogy testközelből megnézzék a 24 üres hazatérő ukrán cementes kocsi áttengelyezését normál nyomtávolságról széles nyomtávolságra. Ezt követően a Tűzvirág étteremben együtt megebédeltek, majd a Latorca IC-vel élményekkel telve utaztak Budapestre. Köszönjük Hegyi Csaba osztályfőnöknek és Takács-Kapot Ildikó tanárnőnek a felejthetetlen élményeket!