Mint minden évben szokás, idén sem maradhatott el a gólyahét a Bethlen falai között, pláne nem így, hogy most 5 új osztályunk is van. A régi, jól bevált módszereket pár újjal vegyítve próbáltunk egy nagyon izgalmas, szórakoztató programokkal teli hetet összehozni a Diákönkormányzat szervezésében.
Az első napon azt a feladatot kapták, hogy öltözzenek be valamilyen sorozat vagy film szereplőnek.
A második nap a kalózok szellemében telt, így sok-sok „matrózunk” lett a Bethlenben.
A harmadik nap a sok álmos, fáradt gólyának kézenfekvő beöltözéses feladatot adtunk: magukra kellett ölteniük a kedvenc pizsamájukat – ki a kismackósat, ki a szuperhősöset – és ezeket mutatták be nekünk.
A negyedik „felvonásra” kicsit várni kellett, mert az egyik osztályunk külsős programja miatt a negyedik napot péntekre tettük át, így csütörtökön volt egy kis pihenésre idejük.
Az ötödik napra egy hosszabb pihenő után, október 26-án került sor, amikor is valamilyen szakma jellegzetes ruháját kellett a diákoknak magukra ölteniük. A héten nem csak a diákok, de az osztályfőnökök is beöltöztek így támogatva osztályukat. Köszönjük a diákönkormányzat munkáját és a beszámolót Gulyás Andrásnak.